Stand a “családbarátság” jegyében!

A Családbarát ország projekt 7 pillérre épül. A családokra és családbarát attitűdökre vonatkozó kutatások mellett szakmai képzések és oktatási feladatok valósulnak meg, melyek eredményei egy Online Tudásmegosztó informatikai rendszerben kerülnek összegyűjtésre és válnak hozzáférhetővé. Szakmai támogatást nyújtqanak a munka és magánélet összeegyeztetését segítő 70 Család és KarrierPONT, valamint a 162 helyszínen a helyi családok köré szerveződő Védőháló kezdeményezések számára. Bevezetésre kerül a Családbarát …

Szìvünk rajta

Igazán megtisztelő a közönségnek és a szervezőknek egyaránt, hogy az idei Víz, Zene, Virág Fesztiválon a Szipi-szigeten, a gyermekprogramok közepén, a Csurgó-kút mellett megtalálhatják a legpicurkábbak is a látványos buszt, az olvasni tudók érdekesnél érdekesebb könyveket! Te is szíveden viseled, hogy mit olvasnak a gyerekek? Gyere és meglátod, ezzel nem vagy egyedül!

Tataiak a virágos programokban

A Víz, Zene, Virág Fesztivál virágos programjait több éve Kostyál Anikó, a Jávorka Sándor Mezőgazdasági és Élelmiszeripari Szakgimnázium és Szakközépiskola tanára segíti tanulóival. A diákok a virágkötő és a dísznövénykertész osztályok tagjai. Ők segítik a virágok becsomagolását, szakszerű elszállítását az ország egyik legjelentősebb “virágpiacáról”, a budapesti Flóra Hungária csarnokból, majd kipakolását a virágkötők országos bajnokságának …

Érvényesítse Tata-kártyáját még a Víz-Zene-Virág Fesztivál előtt!

Hosszított nyitva tartással várjuk a Városmarketing irodában.(2890 Tata, Bercsényi u. 1.) 2019. június 19. szerdán   8,30 – 18,00-ig     új kártya igénylés, hosszabbítás2019. június 24. hétfő       9,00 – 18,00-ig     hosszabbítás2019. június 26. szerda     8,30 – 17,30-ig      hosszabbítás A mai napon (2019. június 19.) 18,00-ig leadott új kártya igénylés esetén …

Egy csepp figyelem a Víz, Zene, Virág Fesztiválon is!

Az Erős Antónia által alapított Egy Csepp Figyelem Alapítvány ingyenes szűrésekkel vár minden érdeklődőt az egycseppes sátrakban a Tatai Víz, Zene, Virág fesztiválon! Szűréseinket a 2-es típusú cukorbetegség megelőzésének illetve korai felismerésének szellemében szervezzük és évente országszerte több mint 10 000 embert érünk el neves fesztiválokon, családi – és egészségnapokon, valamint sportrendezvényeken. happy smiling kid …

Tanulságos mulatságok – Báb- és színjáték az Életfa Program Szipi Pódiumon

A gyermekprogramok helyszínén működő Életfa Program Szipi Pódium idei programjában tanulságos meséket láthat a nagyérdemű közönség. Tág korhatárok közé ajánlott műsorunkra (0-99 éves kor) szeretettel várjuk a családokat. Mit ajánlunk a 26. Víz, Zene, Virág Fesztiválon? Pénteken nyitás után Kalap Jakab: Kutyabál című produkciója lesz látható, majd 17,15-től a Kalamajka Bábszínház Okoska botocska című „oktató-nevelő” …

10 ÉVES AZ ÉLETFA GYEREK KLUB

Szülőként példaképek vagyunk, és mindeközben gyermekeink is példaként szolgálnak számunkra. Erről hajlamosak vagyunk néha elfeledkezni. Ám mi történik, ha szülők, felnőttek, tinik, kisgyerekek összefogunk? Közösen már egymást segítő csapattá válunk, amelyben mindenkinek megvan a maga feladata. Mindezt miért? Azért, hogy gyermekeink egészséges felnőtté váljanak! A mutatott, a követett és persze megtanult példánkat követve! Nem mindegy, …

Jó tanácsok a VÍZZENÉRE készülőknek!

Minden egyéb szó előtt fogadják köszönetünket – kedves Olvasók -, hogy fesztiválunk iránt érdeklődnek! Öröm és feladat következik belőle számunkra, hiszen azt szeretnénk, hogy kedvező benyomással, maradandó élményekkel térjenek majd haza fesztiválunkról. Ha majd tájékozódtak a programokról – és remélhetően a részvétel mellett döntöttek -, akkor szeretnénk kérni, hogy fontolják meg az elővételes jegy vásárlását. …

Mi vagyunk a rock!

Akár az Öreg-tó környéki fák is elmesélhették volna …. a rockzene hatásai közül a legkomolyabb, hogy megásta a szakadékot a háború után felnövekvő generáció és szülei ízlése, világlátása között. Lehetőséget adott a „rocknemzedéknek” a bennük lévő lázadó életérzés kifejezésére, mert ez a zene csak nekik szólt, az ő életérzésüket hirdette. A zenei megújulást követte az …