Tatai zenészek a Vízzenén

Tatai zenészek a Vízzenén

Grundfos-Várszínpad, péntek 18 óra

Spirit of Eden két fős zenei projektként indult 2013-ban Árva Gábor zeneszerző és Kontra Attila dalszövegíró közös kezdeményezéseként.

A dalok hangszerelésében Miklós István vállalt aktív szerepet. A Kenózis című dalt – amelynek Boros Csaba volt a producere – a Forrás Rádió és a Rock FM 95.8 is több alkalommal játszotta 2015-ben. Az immár zenekarként működő, Árva Gábor, Molnár András, Rosta Zoltán és Suvada Balázs tatai zenészekből álló Spirit of Eden 2018 nyarán nyerte el jelenlegi formáját Pap Nóra énekesnő csatlakozásával. Nóra naszályi születésű, de az Eötvös Gimnáziumban végzett a múlt tanévben.

Stílusuk nehezen behatárolható, a progresszív rock elemek ugyan úgy megtalálhatók a dalaikban, mint a könnyedebb, letisztultabb hangulati elemek.

24 Óra Hazai Pálya színpad, szombat 13 óra

TRG Big Band a Tatai Református Gimnáziumban alakult, már 2009-ben az iskola alkalmi fúvós zenekaraként megpróbálkozott a „bigbendes” hangzással. S bejött!

Ebből a zenekarból nőtte ki magát 2013-ban az azóta is működő Big Band formációjú komolyabb zenekar Koros Gábor vezetésével. Azóta az együttes sok változáson, átalakuláson ment keresztül. Amellett, hogy megőrizte amatőr jellegét, a rendszeres próbákkal, sok fellépéssel magas minőségű művészi-zenei munka bontakozott ki az évek során. Legutóbb a gimnázium jótékonysági bálján léptek fel tanúságot téve arról, hogy bár a tagok közül sokan már egyetemisták, dolgozó fiatalok, szívükben még mindig „refisek”.

24 Óra Hazai Pálya színpad, szombat 15,30 óra

JUMP, annyit tesz, Junior Music Pub. Egy tag kivételével „Fazekasosok”. No, nem korongoznak, hanem zenét tanulnak. Összejárnak, jóbarátok, sokat próbálnak. Készülnek fellépéseikre.

Az együttes tagjai: Rúzsa Niki ének, Katona Máté zongora és dob, Pirityi Imre gitár, Horváth Zorka és Keltai Áron billentyűshangszerek, Csenki Kata és Bátki Piroska vokál, ének. A produkcióba bevont további hangszerek különleges jelleget adnak a hangzásnak: Katona Réka fuvola, Horváth Dominik, Keltai Bálint, Kis-Prumik Levente, Zoltay Lőrinc cselló, Lentulai Bence cselló és basszusgitár.

24 Óra Hazai Pálya színpad, szombat 17,30 óra

Elképesztő produkciót hallhattak, akik ellátogattak a tavaly novemberi pályaválasztási kiállításra: egy tatai bláthys diák énekelte az Ismerős Arcok legnagyobb slágerét. De hogy!

Ha így folytatja Király Máté, akkor a tatai TSZC Bláthy Ottó Szakgimnáziuma, Szakközépiskolája és Kollégiuma tanulójával hamarosan valamelyik nívós tehetségkutató mezőnyében találkozhatunk újra. – írta a kemma.hu újságírója néhány hónapja.

Ha egyelőre nem is ott, a tévés tehetségkutatón, de Spirit of Eden-es Pap Nóra és Magyarock Dalszínház-beli Szabó Dávid társaságában a 24 Óra Hazai Pálya színpadon minden bizonnyal hallható és látható lesz Király Máté is, mert hazai és külföldi előadók dalaiból nyújtanak át egy csokorra valót – mindenkinek, aki szereti!