Jó hír a musicalek szerelmeseinek

Jó hír a musicalek szerelmeseinek

3 koncertet, 5 énekest  kínál a Víz, Zene, Virág Fesztivál a musicalért rajongó közönségnek. Szombaton egymást követően négy, vasárnapi ráadásként pedig még egy sármos, de ami még fontosabb, aranytorkú énekes érkezik Tatára, a 25. jubileumi fesztiválra. – Frissítve június 20-án

Párbajjal kezdődik szombaton 15.00 órakor a musicaleket és népszerű operetteket is felvonultató műsor. A fiatal művészeket aligha kell részletesen bemutatni. Veréb Tamás 2016-ban megnyerte a Sztárban sztárt, azóta számos főszerepet játszott főként a Budapesti Operettszínház színpadán. Emlékezeteset alakított többek között a Miss Saigon,  Szép nyári nap és a Fame című musicalekben. A Bridgestone Nagyszínpadon szombat délután párbajra hívják egymást Kocsis Dénessel, kinek nevét olyan klasszikus szerepek fémjelzik, mint Rudolf az Elisabeth-ből, vagy a West Side Story Tony-ja. Kocsis Dénes és Veréb Tamás zenei összecsapásából mi nézők biztosan győztesként kerülünk ki.

A Bridgstone Nagyszínpad egy percre se hűlhet ki szombaton, hiszen 16.00 órakor érkeznek a Vastag testvérek. Vastag Csaba és Vastag Tamás elképesztő sokoldalúságukról ismertek a magyar zenei piacon. Csaba volt táncos és rockénekes, 2008-ban ő volt Magyarország legnépszerűbb musicalénekese. 2010-ben egy ország szorított értük, mikor úgy alakult, hogy az X-Faktor című műsorban öccsével, Tamással kellett párbajozniuk. Ha musicalszerepek, akkor Csaba esetében emblematikus a Grease Danny Zukoja vagy a Fáraó az Álomkabátból. Az ifjabbik Vastag sem szégyenkezik, ha musicalszerepeiről faggatják, említsük csak a Grease Sonny-ját, vagy az Evita Che Guevara-ját.

Vasárnapra is jutott egy remek hangú titán, a Csillag születikből ismert Mészáros János Elek délután 15.00 órakor lép fel a Borgwarner Borvár Színpadon. Előadásában felcsendülnek majd jól ismert magyarnóták. A kedves, mackós énekes annak idején úgy nyilatkozott, azért jelentkezett a Csillag születik versenyére, hogy lássa, mennyit ér, ha egy magyar ember kiáll a közönség elé, magyarul énekel és egyszerű magyar értékeket képvisel. Mivel az operett és az opera világa sem áll távol az énekestől, így a Fesztivál záró napján is színes műsorra számíthatunk tőle.

Műsorváltozás:

Nem lett volna igazságos, ha kimarad a musicalműfaj női vonala. Az élet közbeszólt és a szombat este 21.00 órára meghirdetett Budapest Klezmer Band vendége nem Falusi Mariann lesz, hanem az Operettszínház sztárja, Polyák Lilla.

Ajánlatunk:

“Párbaj” Kocsis Dénes és Veréb Tamás műsora
szombat 15.00 – Bridgestone Nagyszínpad

Vastag Csaba és Vastag Tamás 
szombat 16.00 – Bridgestone Nagyszínpad

Budapest Klezmer Band és Polyák Lilla
szombat 21.00 – Grundfos Várszínpad

Mészáros János Elek
vasárnap 15.00 – Borgwarner Borvár Színpad