A családok fővárosa lesz Tata júniusban

Már kaphatók elővételben a jegyek az idén negyedszázados tatai Víz Zene Virág Fesztiválra, amelynek szervezői június 21. és 24. között különleges programmal készülnek.

 

    A turisztikai ügynökség által Magyarország 10 legismertebb fesztiválja között számon tartott rendezvénysorozat kiemelt figyelmet kap idén, hiszen az emberi erőforrás miniszter 2018-at a Családok Évének hirdette meg.

Megkezdődött a jegyek értékesítése a tatai Víz Zene Virág Fesztiválra, amelyre idén is több tízezer embert várnak a szervezők. Tatán és környékén már most alig lehet szabad szállodai szobát találni a fesztivál idejére.

Június utolsó hosszú hétvégéjén 17 helyszínen – köztük az Öreg-tó víztükrén, vagy a tatai várban – zajlanak az események, amelyek csúcspontja a hagyományos szombat esti műrepülő show, majd az azt követő, több tucat lámpással kivilágított csónakot és hajót felvonultató vízi karnevál, illetve látványos tűzijáték.

A Magyarország legnagyobb családi fesztiváljaként emlegetett rendezvényen 2018-ban, a Családok Évében még nagyobb hangsúlyt helyeznek azokra az értékekre, amelyeket az összművészeti programsorozat közvetít. A víz környezetünk védelmét, az egyre fontosabbá váló ökológiai tudatosságot jelképezi, a zene a társadalmi befogadást, a toleranciát, a közösség felé való nyitást fejezi ki, a virág pedig a testi-lelki harmóniát jeleníti meg a rendezvényen, díszletet, hátteret és keretet adva az eseményeknek.

A visszatérő vendégek jelentős aránya is mutatja: mára  az egyedülálló gyermek- és családközpontú rendezvénnyel Tata és a Vízzene – ahogy sokan rövidítik a nevét – végérvényesen elfoglalta őt megillető helyét a hazai fesztiváltérképen.

A programsorozaton idén olyan sztár fellépők adnak koncertet, mint Rúzsa Magdi, Pápai Joci, Vastag Csaba, a Tankcsapda, Miklósa Erika, és Deák Bill Gyula, de sokak mellett ott lesz még a DJ triumvirátus: Hamvai PG, Dj Bárány és DJ Sterbinszky is. Ezek mellett számos gyermekprogram, gasztroshow, borudvar, vízi játékok, elektromos yachtok, műrepülő show és vízi karnevál is várja az érdeklődőket.

A fesztiválra három napos- és napi jegyek vásárolhatók már elővételben a www.vizzenevirag.hu weboldalon, illetve a Facebook-on: facebook.com/VZVFesztival/.