Víz, Zene, Egészség

A Víz, Zene, Virág Fesztivál fontosnak értéknek tartja az egészséget! Oda kell rá figyelni, vigyázni rá, hiszen egészség nélkül nem lehet gondtalanul dolgozni, önfeledten szórakozni.

Sajnos köztudott tény, hogy a magyar lakosság egészségügyi állapota elmarad az Európai Unióban szokásostól. Életmentő lehet, hogy egyes gyakori megbetegedéseket minél hamarabb diagnosztizáljanak, illetve komoly hangsúlyt kell helyezni a megelőzésre. Éppen ezért szervezünk olyan programokat is a Fesztivál ideje alatt, amely az egészség fontosságára, annak javítására hívja fel figyelmet, sőt, kézzelfogható, díjmenetes segítséget is adunk partnereink segítségével.

Magyarország átfogó egészségvédelmi szűrőprogramja 2010-2020 keretében, június 24-25-én, 11.00 és 17.00 óra között, komplex, díjmentes szűrővizsgálatra lesz a Bláthy iskola előtti parkolóban álló szűrőkamionban. Az érdeklődőknek lehetőségük lesz átfogó vizsgálatokra, amelyeket azonnal ki is értékelnek a szakemberek, illetve tanácsokat is kaphatnak az életmóddal, egészséggel kapcsolatosan.

A szokásos vizsgálatok közül kiemelnénk a fejbőr vizsgálatát. Talán nem is gondolnánk rá, hogy a környezeti hatások, szennyeződések nem csak a hajunkra, hanem a bőrünkre, így a fejbőrünkre is rátelepszik. Amíg ilyen esetben az arcbőrünkről egy arctisztítóval könnyedén eltávolítjuk a szennyeződést, addig a fejbőrünkről a piszok eltávolítására a hajtípusunknak megfelelő sampont használunk. Pedig nem is gondolunk bele, hogy a fejünkön is ugyanaz a bőr van, mint az arcbőrünkön, és ez is ugyanolyan bőrápolást igényelne. A fejbőr megtisztításánál fontos, hogy olyan módon távolítsa el a port, a szmogot, a felesleges zsírt, korpát, hogy közben nem bontsa meg a fejbőr természetes baktérium flóráját. Ahhoz, hogy elkerüljük az olyan fejbőr problémákat, mint a zsírosodás, a korpásodás, vagy a kóros hajhullás, elengedhetetlen egy egészséges fejbőr. Most a PRE-LAB Kft. segítségével ingyen megtudhatja, hogy milyen állapotban van a fejbőre, van-e kialakult hajproblémája.